Referenciák

Az érdeklődőink számára mindig is fontos volt a hagyományok és a kultúra ápolása, valamint az aktív életmód fenntartása. Pontosan ezért, a Verebért Egyesületet választják sokan a nyári táborozáshoz, lovas kikapcsolódóáshoz, honvédelmi alapok elsajátításához.

A Vereb Vitéz Apródjai tábor a honvédelem és sport terén végzett tevékenységével hozzájárul a helyi közösség identitásának erősítéséhez. Tagjaink aktívan részt vesznek a katonai és helyi ünnepek és rendezvények szervezésében, valamint bemutatják a honvédelem régi korszakait is.

K.J.

A táborunk fontos szerepet tölt be a honvédelmi alapok elsajátításában, a sportlövészet, íjászat és lovaglás népszerűsítésében. Kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok sporttevékenységeinek támogatására és a hagyományos honismeret népszerűsítésére. Rendszeresen szervezünk edzéseket és versenyeket, amelyekre szeretettel várjuk a sportlövőket.

Sz. I. Szilveszter

A Vereb Vitéz Apródjai együttműködik az ország számos hagyományörző katonai szerevezetével, és fontosnak tartjuk a honvédelem és a hazaszeretet ápolását. Rendszeresen szervezünk történelmi előadásokat és bemutatókat, valamint részt veszünk a környékbeli emlékhely karbantartásában és megemlékezéseken.

D.P.

Az egyesületünk kiemelt figyelmet fordít a huculok, a környék őshonos lófajtájának bemutatására és védelmére. Tagjaink részt vesznek a hucul gondozás területén, valamint szervezünk lovastúrákat és bemutatókat, hogy megismertessük a lófajtát a nagyközönséggel.

S.E.

A képek a rendezvényeinken készültek.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el